és íme
Hjaj sűrű hónap volt.
Leadtam. Leadtam a 3 diplomadolimat. hjaj nehéz volt, sok sok támogatás kellett, sok és rengeteg feszültség volt, ami az utolsó pillanatban derült ki, amit senki sem mondott, még újabb papírok jöttek elő, amiket alá kellett iratni. Hát nem tudok mit mondani. De komolyan. Elképesztő. Rengeteg bürokratikus szarság van.
3 papírt kell aláiratnod, hogy leadhatod. mind a 3 arról szól csak más megfogalmazásban, de kell.
Nagyon durva. Na mindegy, szóval a lelkiállapotom csütörtökön volt a legalul. Ott egy olyan feszültség keletkezett bennem, hogy hát este alkoholba fojtottam bánatom. Hála az égnek jött a felmentő sereg, és jó barátok körében voltam. Jó volt nagyon. Annyira kellett a kis lelkemnek. Hjaj. SZóval csütörtökön elrúgtam a pöttyöst, aminek eredményeképp pénteken nagyon kevés alvással mentem be a "lesz, ami lesz" napra. Mert hát a helyzetem nagyjából rossz volt. :D De megoldódott minden. Péntek este mehetettem volna mulatni, és mentem szívem szerint mentem is volna, de nem. Este 9kor annyira hiperérzékeny voltam, h egy apró kis megjegyzéstől kijött rajtam a feszültség. És bizony elkezdtem sírni. Mert bennem ha feszültség van, akkor sírok. Ez ilyen. :) És sírtam. MEgnyugodtam tőle kicsit, de már itt van a másik felem MO-gon, szóval majd neki is meg vele is pityergek. Hááát igen.
Szóval ezek után mi történt még.
Ma voltam Kaposvárott a Somogy műsoron. Hihetetlenül jó volt. Nagyon sok érzelem volt benne, és bár a könyvben a vörösingesek voltak azok, akik a gonoszak voltak, ebben műben sokkal inkább szimpatizáltam velük. Nagyon különös volt, ahogy játszott az érzelmekkel, mint egy színpadi színházi rendező. Csatajelenetek, meg lassabb részek, meg az egész. Nem tudom megfogalmazni. Talán meg kell nézni mégegyszer, hogy minden klappoljon.
Találkoztam somogyos régi táncosokkal is, és egyikőjük elhozta a 3 gyermekét, akik még kicsik. És a műsor után kérdeztem tőle, hogy a gyerekek mit fogtak belőle, és azt mondta, hogy mindent. Nem meséltek nekik előtte a történetről, nem tudják, hogy nemecsek meghal, és miért, mert itt csak azt látták, h meghal, de nem értették, hogy miért.
Mondjuk volt egy vetítés arról, hogy a nemecsek korcsolyázik a tavon, majd beleborul egy hókupacba, a többiek meg beborítják hóval. De nem derült ki, h beteg. :) Egyébként tánctechnikailag szeretnék olyan szinten lenni, mint itt a lányok. Mindegyikük hihetetlen teljesítményt visz véghez. Nagyon tetszik amit csinálnak. Tényleg. Hjaj talán egyszer lehetek Somogyos egy koreográfia erejéig. Talán. :) Felkerül a bakancslistámra. :)
Hjaj ma egy szuper vicces élményem volt. Hála az arckönyvnek. Meeeert egyik volt évfolyamtársam megkeresett ez a "de unatkozom csacsogjunk" és elmondta, hogy ő mennyire nagyon belém volt zúgva középiskolában. :) Hát nem édes? :) Egyébként persze tudtam, (mert középiskolában is meg volt a magamhoz való eszem, amit a jógyerek tud tanúsítani) de akkor is aranyos volt, hogy benne ez már 10 éve érik, és most kibukott belőle. Hát igen, ezek az élet apró örömei. Mély nyomot hagytam az emberekben. És nem a ruházatommal, nem a sminkemmel, nem a butaságommal vagy az okosságommal. A totál átlagosságommal, egy átlagon felüli kedvességgel. Ennyi.
Hjaj na menni kéne aludni. Holnap megy cicc elé. Jó kis kaland lesz. Várom már.
Egyébként már több, mint 100 ember lájkolta a dipidolgozatom leadását, kezd már kínossá válni. :D "jól van csak sikerül neki is". Na mindegy, már rájöttem, h hiba volt feltenni egy képet. Ez van. :D Már nem szedem le. Több, mint 100-an tudják h mi van. :D
Na megyek most.
pák
hát ez most
Szóval ezt most köszönöm annak a tanacos lánykának, akinek hála ezt a kezeim ügyébe került.
csak nyugis körülmények között hallgassátok.
http://www.youtube.com/watch?v=6NbXt9ubrUU&feature=related
elbocsátó szép üzenet?
Tényleg ennyire gáz ember lennék?
Merthogy van egy dolog, ami fontos az életemben, a tánc. És az ezzel járó minden. A táncegyüttes tagok, az együttes dolgai, az együttes jövője, maga az egész. A fesztiválok, a döntések...
Kaptam ma egy ultimátumot. Ha elmegyek, az együttessel külföldre, akkor... És bizony. Nyárra van kilátás egy törökországi útra. Mivel még sosem jártam ott, mivel nagyon szeretnék eljutni oda, mivel azért táncolok, hogy külföldre utazhassak, a válaszom elég egyértelmű, megyek. A probléma viszont az, hogy ha megyek, nem lesz párkapcsolatom. Egyáltalán lehet ilyet? Meddig terjed a kompromisszum, és hol kezdődik az önzőség? Mondjam le a külföldi utat a pasim kedvéért, aki egy olyan lányra vágyik, aki csak vele foglalkozik? Jó ez erős. Finomítom. Szóval egy olyan lányra vágyik, akinek van saját élete, elképzelése a világról, de mégis át akarja formálni a saját életére. És annak a mozzanataiba. Ha elmegyek Törökországba... És a különös az, hogy bennem fel sem merült a nem. Én, ha lehetőségem van rá, elmegyek. Mert el akarok menni. Mert ez a munkám gyümölcse. Ez az, amiért dolgozom évközben. Ez az, ami a jutalom. És ezt fel kell adnom valaki miatt? Ez létezik, létezhet?
Véleményem szerint ha ez megtörténik, akkor onnantól kezdve elveszek én lenni. Megszűnik a saját vélemény. Az ego. Csak egy massza leszek.
Ma próba után mindennek levezetésére, meg úgy általában mindig, beültem sörözni. És jó dolog. Jó dolog, hogy ott voltam ma 17.30tól 21.10-ig próbán, és jól esett a sör. alkottunk, dolgoztunk, csináljuk az együttest, formáljuk, mindent ügyesen. Kikapcsolódom. Beszélgetek a barátaimmal, röhögünk, semmi extra nem történik. Kikapcsolunk. Ez a heti 2 este erről szól. És ez konfliktust szül. A fura az, h a plátói szerelmem sem érti a néptánc dolgot nálam. De ebbe most nem megyek bele.
Csak felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg ekkora áldozat a másik féltől et elfogadni? Tényleg akkora baj, hogy a kedvesednek van egy "hobbija", (ami kicsit több azért annál) és támogasd őt ebben? Nem jó dolog az, hogy a párom nem egy otthon ülő, kis unalmas senki, hanem egy olyan ember, aki világot akar látni, megismerni egy csomó érdekes kultúrát, aki egyszerűen szeret élni? Akire büszke lehetek, mert fenn áll a színpadon, és 3000 ember tapsol neki? Aki hagyományt ápol, kultúrát őriz?
És pláne nem elégíti ki az a dolog, hogy van a munka, ami kell, és utána a semmi. A nagy büdös semmi. A valóvilág meg az édenhotel. És a sorozatok, és a "milyen napod volt?"-ra az a válasz, hogy a "szokásos". Nem, én nem ilyen vagyok.
Imádom a spontán dolgokat. Különös, hogy a pesti életemet hozom fel, ami óriási nagy pofára esés, de imádtam azt a kapcsolatot valahol. Tele volt spontaneitással. Tele volt azzal, hogy hazaértem a munkából, és 3-4 haver ott volt a konyhában és sütögetés volt, vagy társasozás, vagy sörözés. ÉS nem volt betervezve. Ez mind azalatt az idő alatt derült ki, amíg én dolgoztam, vagy épp utána. És nem baj. És ez jó volt. Mást terveztem estére? Be kellett tenni egy mosást, vagy bevásárolni? NEM BAJ. A mosást betettem, kiteregettem, közben a haverok még ott voltak. Menjünk el inni egy sört valami kocsmába? vagy ne is menjek haza, mert ők már ott vannak? Hát jó. Azért hazamegyek, ledobom a cuccom, és megyek is. Nincs baj.
Nem akarok itt jönni a "fiatal vagyok" dumával, mert ez nem annak a függvénye. Ha kedvem van elmenni és inni egy sört a barátokkal, akkor elmegyek inni egy sört. Az hab a tortán, ha olyan a párom emellé, akit vihetek magammal, vagy alap, h jön velem, és a másnapot meg túléljük valahogy. De nincs ilyen, hogy ne. Ha akarod, tedd. PErsze egészséges keretek között, de akkor is. tedd meg.
Hjaj.
Másik szívfájdalom. Most kiírok magamból mindent, akik utálnak, azoknak legyen egy jó napjuk.
Szóval sütöttem sütit. Először életemben. Sajtkrémes répasütit. Elvittem pasiékhoz egy pár darabot kóstolónak. Erre mi volt a reakció? Anyuka beleharap, majd a felét odaadja a kutyának. A KUTYÁNAK. És a következő szöveg kíséri " egy kicsit húzta a száját, de azért megette". Az első sütim. A legelső. És ezt kapom? De most komolyan.
A másik dolog, ami ma esett meg.
Ott voltam pasiéknál próba előtt, és eszembe jutott, h innék egy kis kv-t. Pasi kiment a konyhába, és ami volt lefőzve kis adag, elkezdte melegíteni. Erre anyukája elkezd velem KIABÁLNI, hogy mekkora mamlasz vagyok, ha kérek kávét, menjek ki és ő főz nekem, és miért nem szóltam és különben is. Én meg állok, mint f.sz a lakodalomban, hogy MIIIIII??? Nem létszükség volt a kávé, nem az volt, hogy ha nem iszom kávét, akkor megáll a szívem és beledöglök, csak egy ötlet volt. Ha van, akkor iszom, ha nincs, akkor iszom szörpöt. Erre bazzeg kiabálás, h miért nem szóltam... Nem nagyon kapok szikrát még most sem... Elképedtem. Nagyon. Mintha valami különleges dolog lenne, h iszom egy kv-t.
Most meg az sms háború van, h egy szar és kiszámíthatatlan alak vagyok.... Hja. Én... Egyszerű vagyok, mint egy faék. Aki figyel rám, az ezeket a dolgaimat mind tudja.
Hjaj, sóhaj. Sok sok sóhaj. Nem tudom miért van ez. Tényleg sok rossz dolgot tettem, amiért büntethet is a karma, és elég okosan csinálja, de egyenlőre csak nézek, mint hal a szatyorban.
Érdekes holnapom lesz. Vagy egy elbocsátó szép (?) üzenetet kapok, vagy meg tudom értetni, hogy a dolgok bizony alakulnak máshogy, nem csak úgy, ahogy azt elterveztük.
Nem is tudom. Sáros vagyok én is, persze, csak én nem vagyok képes a lejelentkezésekre. Nem megy nekem. Anyának is 27 évébe telt, mire megtanultam. Én nem akarok még egy számonkérést.
Na ez van.
Haragosok örüljetek, kedvelők, meg szomorkodjatok velem, akik ismertek.
Elkéééééépesztő helyzeteket produkál nekem az élet. De tényleg.
30 éves koromra annyit fogok élni, mint más 60 éves koráig. És ettől nem leszek boldogabb.Csak tapasztaltabb.
NA jóéjt gyermekeim. Érdekes napom lesz.
boldogság
Boldogság tudat, mi körül leng, boldogság, melyet megleltem. Magam sem tudom, hogy miért (najó tudom, de nem publikus), de el nem engedem.
Sok a gond, a teher, a baj, de meg akarom oldani, és ha némi segítségre is szorulok, barátaim segítenek. Bizony. Talán. Remélem...
Mert nélkülük most nem fog menni. Nélkülük nem tudom átugrani az akadályt, mi előttem magasodik. Nélkülük most egy senki és semmi vagyok, és ha nem jő a segítés, akkor a mélybe süppedek.
Újra isibe járok. Hja bizony. Csütörtökön lesz egy azaz 1 db órám. Tanárnéni beenged, már csak az kell, h az etr-be is bekerüljek, és aztán befizetem a lóvét, (mert addig nem fizetek, amíg nem tuti, h fel tudnak tenni órára....)
Addig meg megy a pötyögés. A sok sok sok meló és utánajárás. Néha az őrületbekergetem magam, néha viszont jóban vagyunk.
Remélem hamarosan összeállnak a dolgaim, s lesznek még széééép napjaink. :D
Párhuzamosan írok mindent. Kicsit olyan, mint amikor érettségizik az ember, és mindenről tudnia kell. Majdnem olyan. :D
De sebaj tóbiás, lesz ez még kicsit más.
Kínrímeimtől megmentelek titeket, jön az éden hotel, melyben kedvem lelem, s pont annyira köt le, hogy közben gépelni lehet. :)
Na cuppok barátok.
elvesztés
Kár, hogy az ember úgy van összerakva, hogy mindig csak akkor tudja értékelni azt, akije van, amikor már vagy elveszítette, vagy úgy érzi, hogy elfogja.
Tök jó beszélgetős estém volt két baráttal. Különös módon alakulnak itt a barátságaim. Nem is tudom, hogy barátok-e. Na mindegy, ebbe nem megyek bele. Barátok. Az tuti.
Na szóval jó kis este volt. Világmegváltós. Este az együttes dolgaival váltottuk meg a világot. Utána meg hárman. És elég kicsinek éreztem magam köztük.
Bár sok párkapcsoltban éltem, és mindegyikből tanultam, és most is tanulok. Nem tudom hol siklottam ki eddig. De valahol mindig. És különös volt ezt látni. Szembesülni.
Hát nem is tudom. Lesz, ami lesz. Van, ami van.
Pasiból ma eltávolítottak egy vesekövet, ami szupi. Már csak 3 van. Elsőre meg másodikra is sok, de azért jó, h egy már kinn van. Voltunk megint a sürgősségin. Hjaj.
Ilyenkor mindig kitartónak érzem magam, és az is vagoyk talán. Mert tényleg sok dolgot megteszek, de szerintem ez normális. Csak annyi helyről hallom, h nem az, h elbizonytalanít.
Különös.
FÁRadt vagyok. Jó lenne alukálni lassan. Fogok is. Nem akarok itt gépelgetni, mert nem akarom felébreszteni az alvó bakot. :)
Megtudtam h mik a böjti napjaim. A tegnapi az lett volna, de nem voltam olyan állapotban, h betartsam. Ez van. Sajnálom egy kicsit.
FÁj a torkocskám. Azon gondolkodtam, h minden betegség lelki eredetű, tehát tuti vannak bennem kimondatlan dolgok és azért fáj. Majd megpróbálom azokat felkutatni és kimondani.
Jó éjt.
írok megint
nem.
mégsem
még nem
ma/tegnapMi
Mivel én még nem aludtam, ezért nekem ma, azaz szombat van. Köszönöm a barátaimnak, h ott voltak velem. köszönöm, hogy királylány lehettem, ha csak egy kis időre is, de tényleg az voltam.
Jól esett, jót tett a kis lelkemnek. Elképesztően jót.
Talán mégsem vagyok olyan rossz emberismerő/ vagy rossz ember, mint amit gondolnak rólam.
Mindenesetre a ma/tegnap este egy felejthetetlen élmény lesz.
Jó nekem most. :)
menekülés
Hova menekül az ember a lelki gondok elől? Vegyük számba. Az írásba. Most ezt élem. VAn, aki az alkoholba, az most nem játszik. Akad, aki a dohányzásba (lehet h tömök egy pipát), van, aki az olvasásba. Az meg most nem terelné el a gondolataimat.
Elmegy egyik nagyon szeretett barátném az együttesből. Nem örökre, csak fél évre, de nekem hiányozni fog nagyon. Az együttesnek is, csak ők még ezt nem tudják. Mert természetes, h ott van mindenhol. Minden táncban szerepel, mindenhol van helye. És mivel mindig ott van, ezért nem tűnik fel a hiánya. Hát most fel fog. :(
Hjaj ez az egyik. A másik, h pasival nem fogunk dűlőre jutni. Valószínű ugyanaz lesz a hiba, mint a legtöbb kapcsolatban. Mást akarunk. A férfi a nőt, a nő a férfit. Hát igen. Meglátjuk. Nem derűs a hangulat, majd megbeszéljük. Elvileg ez jön. Csak hát se alkalmunk nincs rá, se lehetőségünk, se semmi. Nem tudom mi lesz. A bizonytalan rosszabb a jelen helyzetben, mint a biztos. Mondhatni tragikus. Jó lenne valami jó most. Kíváncsian és izgatottan vártam a jövő hetet, most rettegek tőle. Minden egyes napja egy kihívás lesz számomra. Egy küzdelem az egyensúly megtartásáért... Elképesztő mennyire meg tudnak változni a dolgok egy pillanat alatt. Egy pillanat, ami elszáll, de nyomot hagy.
Hjaj. Kétségek között őrlődöm. Elvesztem saját magamban. Lehet, h megint egy hiú ábrándot kergetek. Abban jó vagyok. :)
Most épp úgy érzem magam, mint Gulliver a behinek között. Mintha tébolydába kerültem volna.
A tökéletes unalmas. De a tökéletlen meg őrjítő. Ez a dilemma. És most nincs szürke.
Csak a lét elviselhetetlen könnyűsége.
A szilánkok a szívemben. Bárhogy próbálom kiszedni, csak egyre jobban sebesítenek meg. Akárhányat próbálok eltüntetni, egyre jobban fáj. És visszatérő a fájdalom.
Nem tudom mi lesz. Nem tudom mi van.
nem lehetsz elég jó
Vannak helyzetek, amikben nem lehetsz elég jó. vannak emberek, akiknek sosem leszel elég jó.
És ezek a helyzetek és emberek tesznek tönkre. Miattuk ejtem a legtöbb könnyet, ők sebeznek meg a legmélyebben.
Ápolom, ott vagyok. Tegnap elmentem fellépni, mert kötelességem. Mert ez a dolgom, ezért táncolok. Hívott, rosszkor. Elmondtam h rosszkor hív, tegyük le, beszélünk ha tudunk.
Érthető? Az emberek 85% megérti. A többi bak. Vagy ikrek.
Mert azóta ezt nyögöm. Az én hibám h rosszkor hívott. Az én hibám minden. Az enyém, aki beledöglik, de akkor is ott van és úgy van, és hiába. Tökmindegy mennyire vagy jó. Tökmindegy mennyire teszed oda magad. Nem én vagyok a beteg, tehát én jól vagyok. De ez nem igaz. Legalább annyira beteg vagyok, csak én nem szorulok kórházi ápolásra. Elképesztő. Hihetetlen.
Miért kapok ennyi rosszat? Amikor világéletemben megpróbáltam mindenkivel kedves lenni és segítő. Miért nem érdemlem meg a jót?
Megőrülök. És mivel kórházban van meg sem tudjuk besézlni. Hol? Hogy? TElefonon? A kórteremben?? Ehh. Nem jó ez. Kiborultam megint.
Elmúlik nyugi. De most megint kiborultam.
Pák
Jah és most megyek a színpadra, felállok, mosolygok mintha boldog lennék.
Ilyen ez a popszakma.
kusza
Kicsit felborult megint a "normális" életem.
A kicsi párom megint a szívcentrumban van. Ez vegyes érzelmeket mozgat meg bennem megvallva az őszintét, ugyanis egyrészt örülök, h orvosi környezetben van, ahol már tudják mi a baja, illetve az egyik baja. A másik részről meg nem örülök, mert kórházba járni a sok beteg ember közé egy olyan szintű empátiával megáldott lánynak, mint amilyen én vagyok, elég lehangoló. Ha nem lenne a mérhetetlen optimizmusom, már lehet, hogy régi elsüllyedtem volna az önsajnálat legmélyebb bugyrába.
A bajaimat tetézi, hogy meghűltem. Vagy Törpilla fertőzött meg, de az a rosszabb, mert akkor tüszős mandulagyulladásom lenne. :D De az meg nincs. SZóval én sem vagyok teljesítőképességem csúcsán, ilyenkor jól esne nekem is egy ölelés egy baráti csevej egy forrócsoki vagy egy latte mellett, egy édes kis semmittevés a maga megnyugtató "nincs semmi baj" érzésével. Ez persze a kávézás alatt már tovaszállna, mert nincs olyan barátom, akinek ne lenne valami baja, és ne akarná megosztani, ami persze természetes, ezért vannak a barátok. Hmm. LEhet, h le kéne mennem egyedül az egyik kis kocsmába, ott aztán tudnék felszínes bájcsevegést folytatni.
A dologban a megfázás adta nyomorúságban a rossz, hogy a hétvégén 2 fellépés van. A takonykór meg nem tesz jót a hangomnak se a kedvemnek, sem pedig annak, hogy önfeledt mulatozásba kezdjek, hiszen lappang bennem a gonosz.
Péntek este van. Furi h péntek este itthon vagyok. Igazából lehetnék máshol is. 5000 FT-ért lehetnék egy vacsorán a PEzsgőházban, ahol a haza horvátság gyűlik össze. Lehetnék country táncházban is, de ott sem vagyok. Persze mindennek egy oka van, h nem akarom tetézni a bajt egy laza kis bulival. :)
Elkezdtem olvasni egy könyvet. Egy hmmm jóbarátom, barátom, ismerősöm, nem tudom mi a meghatározása, de nem közömbös számomra az a lényeg, szóval tőle kaptam egy ötletet. Kazohínia a könyv címe. Érdekes utazás a racionalizmus és az emocionalizmus között. Az első 100 oldal lenyűgözött eddig. Ha kiolvastam, eldöntöm majd, hogy ajánlom-e én is tovább, vagy sem, mindenesetre eddig tetszik.
A jövő hetem húzós lesz. Érdekes, izgalmas, kihívásokkal teli, pláne ha az időjárás tényleg megviccel bennünket és újabb hóréteg esik majd. A hétvége lesz "A" hétvége, amit egy hónapja várok kb, amikor számtalan régi baráttal találkozom, amikor újra a régi Zsófi leszek, a vidám, a táncolós, az életkedvvel teli. Mert olyan emberek vesznek körül, akik mind ilyenek. Hjaj remélem jót fog tenni a kis lelkemnek ez a feltöltődés, h továbbra is ekkora türelemmel és önfeláldozással tudjam tenni a dolgom a kedves mellett.
Mert akarom és teszem is a dolgom, nem kötelességből, hanem szeretetből.
Mindenesetre 5 hónapja alkotunk egy párt, és ebből 2t kb kórházban vagy betegen töltött. :) Nagyon nem kedvelnek engem az égiek. De biztos megérdemlem a gonoszságomért, amiket eddig elkövettem.
De nem baj, ez is egy újabb próbatétel. :) Mert nekem ez jó.
Na megyek, vár a vasalás, a viselet nem lesz gyűrődésmentes magától sajnos. :)
okosság
mű haj, mű köröm, mű mellek, mű barnaság....
és ezek a nők tényleg az igazi férfit keresik? XD
újrakezdés
Van egy 34 éves ismerősöm, (lehet lassan 35), akinek már számtalanszor kellett újrakezdeni az életét. Én egy pár éve ismertem meg, amikor egy újabb újrakezdés volt. Akkor néztem rá tágra nyílt szemekkel, h ez mégis hogy lehet, mert én nem igen láttam ilyet eddig a kis burokban élt életem során. Aztán a sors ugye kibabrált velem. Elmentem a szülővárosomból, eltelt majdnem 2 év, és már itthon is voltam. 2 újrakezdés pipálva. Azóta vegetatív üzemmódban vagyok. Be kell látnom, nem nagyon találom a helyem.
Volt egy ámokfutós évem, ami hát nem volt rossz, de jó sem. Kerestem, kerestem, de ürességet találtam. Aztán eljött a tavaly szeptember, és találtam valakit. Aki mellett jó. És tényleg jó. Jöhet a nyugodtság, gondoltam jönnek a célok is vele együtt. És jöttek is. Aztán jött tavaly decemberben egy lehetőség, hogy akkor hajrá, és a munka világába is visszarázódhatok.
Egy pár napja tudtam meg, hogy ez mégsem így van. Hjaj. Újra összedőlt egy idea, szóval újra kell építkeznem. ÉS még nem is vagyok 34. :) Még jó.
Szóval egyenlőre apró léptek. Aztán majd jön az új világ. A szép új világ. :)
ÉHes vagyok, de már mindenhol azt olvasom, h tényleg nem szabad 6 után enni. Mondjuk most lesz olyan, h heti 5ször fogok táncolni, szóval lehet segítségemre lesz a dolog. :)
Mert hétfő-szerda-csütörtök próbálunk. Ezután jön majd egy szombat-vasárnap is, ami fellépés, és utána megint egy hétfő. :D Nem baj, ég a sok sok kalória. Agyban is meg mindenhogy. :)
Aztán a kis barátom nincs túl jól. Illetve hát orvosilag meg leletileg jól van, de mégsincs jól. Nem tudják elcsípni a rosszul létét. :( És ez baj. De talán majd egyszer az a sok doki, aki látta már összedugja a fejét, vagy felírják egy táblára mint a doktor ház, és rájönnek mi a bibi.
Ha nem, akkor irány a természetgyógyi. Vagy bármi más.
Nah aluka. Holnap végre hazamegyek. Igaz csak egy pár órácskára. De akkor is jó lesz újra bejárni a fővárost.
Na puszik. HJa egy Karinthy azért nem maradhat el.
"Dolgozik, mint egy marha." Az a kérdés: úgy vagy annyit?
bejegyzés
Most csak azért írok, hogy legyen valami. Meg hogy gyakoroljam a sötétben való írást. Azaz a vakírást. :)
Elég szupi. Majdnem van hibám, de egyenlőre csak egy volt. Na jó, kettő.
Pák.
elég elég elég már!!!!!!!!!!!!!
Najó akkor most felhívom minden barátom és ismerősöm figyelmét, akik olvasnak blogot is, és beszélnek is velem, hogy elég. OK? Mindent tudok, amit mondani fogtok és mondani akartok.
Tudom, én átélem eezeket. Tudom, h nehéz lesz a meló és a suli együtt. Tudom, nem kell még rátenni egy lapáttal. Tudom, hogy egy hős vagyok, amiért még mindig inkább ápoló vagyok, mint barátnő. Tudom, de ha mondogatjátok elkeseredem teljesen.
Elég volt. Ha segíteni nem tudtok, akkor ne traktáljatok. Beszéljünk másról. Millió dolog van a világon, amiről lehet.
Elég sok a teher nekem, higgyétek el. Én élem ezt az életet. Én alszom el úgy a pasi mellett, h aggódok, ne legyen baja, én kelek úgy h ne legyen baja. Én csinálom a dolgaimat fáradtan, de mégis teljes erővel, mert ezek kikapcsolnak meg el is fárasztanak. Tudom mi van. Pontosan tudom.
Hja.
Na jó ennyit belőlem. Kicsit hisztis vagyok, mert nem indult jól a reggelem. A szívcentrumba mentem először. Kircsi.. NA mindegy, minden jó ha már végre vége lesz.
1002-edik
Na mivel terápián vagyok, ezért írok ma is.
Holnap excel vizsga és még mindig belefutok olyan feladatokba, ahol csak nézek, mint hal a szatyorban. Ez persze nem jó. De jó lenne ha lenne internet. Örvendeznék nagyon.
Ez van.
Nem tudom visszamenteni sajnos kedvenc passzaív blogom bejegyzéseit, mert már a gugli is gyakrabban néz rá, mint a gazdája. Ez a ciki. :D
Megtudtam h elvileg még aktív a taj kártyám, szóval jogosult vagyok orovosi ellátásra, ezért pénteken el is megyek gyorsan nem kis gyomorideggel dokinénihez. Valószínű az emberek 99%-a sosem fogja megtudni h miért megyek orvoshoz. Egy ember tudja, az elég. :) De remélem hamar túl leszek rajta. Az lenne a legjobb. Meg ha nem lenne semmi baj. Az lenne a legjobb.
De hagyjuk is. Szóval ez is foglalkoztat. Aztán el akarok menni vért adni majd meg vissza a tudiközpontba hogy újra beiratkozzak, és kifizessem a bűntit.
Különben rámküldik a behajtókat. Ez a durva. :D
A bankkártyám újra használható, ami elég szupi. Legalább hozzáférek a kis pénzemhez, ami most kelleni fog bizony.
MA elkezdünk kipakolni az IHból. Remélem nem kell bőrönddel hazabuszoznom, bár van egy pár ember, akinek ugye nem természetes, ha egy irányba mennek haza, akkor hazavigye ha ő autóval van. Ez lett a világból. Elég gáz. Bezzeg a régi szép időkben. :) Amikor még barátok voltunk az együttesen belül, nem csak táncostársak.
Nah megyek, mert lassan fürcsi, meg készülődés próbára.
Az excel most szünetel kicsit.
Pák.
terápiás jelleg
Rájöttem mi a bajom. Napok, hetek, talán hónapok óta szorongok. A bajaim viszont eddig is meg voltak, mégsem szorongtam tőlük, most meg igen. Aztán rájöttem mi a bibi. Eddig terápiás jelleggel ki tudtam írni magamból, manapság viszont nem megy, mert ezáltal támadási felületet hagyok magamon. Sajnos.
Viszont úgy döntöttem leszarom. :) Ember vagyok, és tényleg, szóval jár nekem az hogy legyenek gondolataim, és az is jár, h legyen blogom.
Na szóval pasi beteg. Igen, még mindig. Már kioperálták két fogát, amitől a közérzete jobb lett, de a panaszok sajnos nem múltak el teljesen. Aztán jött a karácsony, meg a szülinapja, és minden jó volt kb. Az én kedélyállapotom is jobb lett, ahogy az övé is. Kicsit ilyen beletörődöm érzés volt, de nem baj ez, mert nem lemondós, csak már nem küzdöttem a helyzet ellen. Ezáltal könnyebb lett az életem kicsit.
Anya karácsonykor felajánlott egy lehetőséget, amin elég sokat agyaltam, végül elfogadtam. Nehéz lesz, de azért szuper lesz.
A hetem zűrös. Szerdán vizsgázom, el kell mennem bőrklinikára is valamikor, elkezdődnek a próbák is, csütörtökön ablálálják a pasimat, ami nekem elég para, merthogy a műtőasztalon előidézik a szívében ezt az aritmiát, és csak azután nézik meg, hogy mi a baj és mi nem. Tényleg nagyon be vagyok tojva ettől is.
Szóval a törpök élete nem csak játék és mese. A másik felem elhagyott ideiglenesen, ezért nem nagyon tudok senkivel sem beszélni. A barátnők elfoglaltak teljesen, a barátaim meg megcsappantak eléggé, vagy éppen ők sincsenek a kis városomban.
Totálisan szét fogok esni. Erre még nekiáll a tesókám is cseszegetni, persze építő jelleggel nyilván, hogy meg kell tanulnom dolgozni, és hogy nem tudok dolgozni stb.
Ja és persze az is nagyon zavar, h a szerdai vizsgán lesz ugye excel, amiből nem vagyok túl okos, de majd megpróbálok úgy ülni, h a kis hármasunk együtt legyen, mert valaki ért a matekhoz, én a formázásokhoz, meg gyorsan tudok mindent megcsinálni, amit tudok, utána persze tudok segíteni másoknak. Na majd csak lesz valami. Jó lenne együtt ülni tényleg.
Tele vagyok feszültséggel. Vagy nekem is schüssler 7et kéne kajálni, vagy magne b6-ot, vagy Frontint vagy xanaxot. Csak olyan nyugtató kéne, ami nem bódít mellé. Vagy csak meg kéne oldani a zűröket körülöttem és akkor nem lesz baj. Ez lenne a legjobb megoldás természetesen.
Na jó más szemében a szálkát, sajátomban a gerendát sem. Csak az van h én mindig segítek, ahol tudok. De nekem ki segít? Saját magam. :(
Na pák
Karácsony
Boldog karácsonyt minden olvasónak, írónak, barátnak, ellenségnek, támogatónak, irigynek, és mindenkinek, aki szereti!
Itt az idő
Elért annyi impulzus, h írjak róla.
Szóval kedves párom alakul, bár azért még mindig nincs túl jól. De lassan azért haladunk előre.
Már a nyakunkon a karácsony. Én mégsem az ajándékot várom, hanem a másik felem. Ciccem. Nekem ő lesz az igazi karácsonyi ajándék. A csomó nyűgöt, ami ért amióta elment, és ami őt érte, amióta elment végre kibeszélhetjük magunkból, akár sírhatunk is összeborulva, mint amikor elváltunk. Várom őt nagyon. Várom minden percét a találkáknak. Minden kis hisztit, minden kis közös ivást, táncikálást, minden pillanatát.
De persze eljön az ünnep is. Én már megkaptam a legjobb ajándékom. Akksit a laptophoz. :) Bizony, nekem ez volt most a legfőbb vágyam. Hazajön tesóm is, talán most tudok vele kicsit együtt lenni, dumálni, bár megint csak 1 napom lesz rá, ami elég kevés. :( De legalább itt lesz.
SM tett ki egy jó kis cikket Müller Pétertől a népszerű közösségi oldalra, amit megosztok veletek is, mert jó.
http://www.life.hu/sztarszerzok/20111219-utravalo-karacsonyra-muller-petertol.html
Ma van a legjobb barátom szülinapja. :) Ezúton is boldog szülinapot neki. :)
Nagyon jó lenne még valakit megölelgetni így karácsony táján és végre elfogyasztani azt a bort, amit neki tartogatok, na meg odaadhatnám a csokit is, amit Fro-ból hoztam neki. :)
Na mindegy, a szeretteim többsége körülöttem van, és lesz is, de azért az a jópár ember hiányzik még nekem. :)
Majd a sors vagy valami úgyis úgy alakítja a dolgokat, h jó legyen.
Szeretném ha karácsonykor nem ölnétek egymást kedves olvasóm, hanem egy kicsit felülemelkedne mindenki minden lelki sérelmén, és egy kicsit annak örülne, amije van.
Na pusszanat, megyek mert már 10 óra.
schüssler
Hmm elkezdtem egy kicsit beleásni magam ebbe a Schüssler-féle sókba.
Az a baj, h a legtöbb internetes honlap mást ír. És nem nagyon tudom h melyiknek hihetek. Vannak átfedések persze a honlapok között, de azért a legtöbb az eltérő.
A másik baj az, h minél többet olvasok róluk, annál inkább gondolom úgy, h majdnem az összeset szedném. :D Van jópár, amit most simán tolhatnék, de van jópár, amit időszakosan. Szóval elég fura dolog ez, de nem rossz.
Lehet kapni kompakt csomagban az összeset 16 rongyért. Az jó sok.
Ezt például vizsgaidőszakban lehetne szedni. :) Na meg ugye ott van a másnaposság és az izomláz is.
6. Kalium sulfuricum
Ez a Schüssler-só a szervezet “nagytakarítását” szolgálja, a bőr és a nyálkahártyák fontos gyógyszere. A készítmény támogatja a májműködést, és számos anyagcsere-folyamatot harmonizál. A kórfolyamatok stagnálása esetén is alkalmazzák, pl. izomláz, másnaposság, nehéz végtagok, kedvetlenség, vérmérgezés, májpanaszok, valamint homloküreg- és arcmelléküreg-gyulladások esetén. Lelki-szellemi szinten hangulatjavító, harmonizáló hatású. Segíthet a túlérzékenységben, hangulatingadozásban szenvedőknek, a féltékenyeknek, valamint a hirtelen dührohamokra hajlamos embereknek.
ez sem rossz
1. Calcium fluoratum
Ez a só az inak, szalagok és a rugalmas kötőszövetek alapszere. Hasznos a ráncképződés, bőrrenyheség, szervsüllyedések, seprővénák és komolyabb visszértágulatok kezelésében, valamint segítséget nyújthat a terhesség ideje alatt és a szülés során is. A szervezetnek szüksége van rá a csontok és a fogak szilárdságnak megőrzéséhez. További javallatai: fogszuvasodás, szöveti és bőrkeményedés, berepedő bőr, laza ízületek, idült gyulladások, pl. melléküreg-gyulladások, szembetegségek; kiváló támogatója a fogyókúráknak is. Szellemi és lelki szinten frissítő, hangulatjavító, tisztító hatású. Garantálja a szellemi rugalmasságot, hasznos lehet fáradtság, fásultság, félelmek, rémálmok, melankólia esetén.
Többek között ezt is tudnám használni.
2. Calcium phosphoricum
Ez a só a növekedési folyamatokat támogató alapszer, amely tápláló hatású, elősegíti a lábadozást, táplálja és erősíti az idegeket, ezért különösen fontos lehet a gyermeki szervezet számára. A calcium phosphoricum a vér, a nyirok és a törött csontok legfontosabb gyógyszere. Fontos gyógyszere lehet a gyulladt nyáktömlőknek és az ínhüvelynek, de segít égés és láz esetén is. Hátfájdalmak csillapítására és vérszegénység kezelésére is használják, egyúttal minden görcs és a szívidegesség alapgyógyszere. Lelki-szellemi szinten szabályozó, tanulást elősegítő hatású, erősíti az akaraterőt és szabályozza az ingerválaszt. Erősíti az önbizalmat. Az akaraterő serkentése által elősegíti a káros szenvedélyektől való leszokást is.
meg ezt is
3. Ferrum phosphoricum
E készítmény elsősegélyként alkalmazható láz- és fájdalomcsillapításra, a sebgyógyulás meggyorsítására, továbbá sok egyéb panasz kezelésére. Minden gyógyulási folyamat elősegítéséhez szükséges. Vérszegénység, köhögés, rekedtség, gyulladások, izomgörcsök, fizikai túlerőltetés és gyengeség kezelésére használt alapszer. Vértisztító hatású, ezért fontos kiegészítője lehet a vértisztító és böjtkúráknak. Lelki-szellemi szinten elősegíti a kezdeményező hajlam kifejlődését és támogatja a kreativitást. Segíthet gyász, depressziók, félelmek, gyengeségérzet, álmatlanság, nyugtalanság, szorongások és a legkülönfélébb függőségek leküzdésében, továbbá erősíti a hátat és az önbizalmat.
ez méregtelenít
4. Kalium chloratum
Ez az alapkészítmény fontos méregtelenítő hatású szer. Feloldja a szervezetben elraktározott méreganyagokat és feloldja a kötőszövetben létrejött pangásokat. Javallatai: mirigygyulladások, hurutok, hűlés, hörghurut, a szem, a torok, a nyirokrendszer és a mandulák, a nyáktömlők és az ínhüvelyek stb. gyulladásai. Lelki-szellemi szinten megnyitó, görcsoldó, nyugtató hatású, segíti a leválási folyamatokat, enyhíti a stresszt, a gondokat, gyógyítja a lelki sérüléseket.
Na jó egyenlőre elég.
Na pusszanat
húzós hét
Pasim kórházban megint. Járok be hozzá megint. :( Nem jó ez.
A héten van a cocaölős hétvége, sajnos piszok kevesen leszünk. Apa lerobbanva, nem emelhet nehezet, tesó meg uncsitesó van és én. Sajnos egy fiú barátom sem ér rá, aki tudna segíteni. Szívás.
Maradok én a Teréz anya, aki mindenkin segít. Vezet, pakol, isibe megy, vesz, látogat, próbára megy, majd újra furikáz, majd újra látogat, majd tanul, stb.
Jó dolog a cocaölés, én szeretem. Csak még egy ember kéne. Egy fiú, aki nem jön zavarba a késtől. Egy olyan fiú kéne. De nincs. Hüpp.
Hja, üdv az új (?) olvasómnak. :)
Lassan már elég sokan lesznek. Hihihi. Tényleg kiadhatom majd könyvben. :D Úgy látszik elég nagy az érdeklődés szerény kis életem iránt.
Beszéltem a kis plátói szerelmemmel is, már eléggé hiányzik, jó lenne ha fizikailag is manifesztálódna felém, vagy én felé, és leguríthatnánk egy pár seritalt. De majd meglátom mit tehetek ennek érdekében.
Holnap megint isi. A nemszeretem tanárral. Tulképp én is taníthatnám az excelt, mert gyakorlatilag elolvasta (?) a könyvünket, és azt tanítja. Vagy legalábbis azt, amit ő gondol. És a legtöbb kérdésünkre azt válaszolja, hogy "megvallom őszintén, nem tudom". Jó kis tanár...
Na aludni kéne már. De nem megy.
Mindenki kívánjon jobbulást a pasinak. Nem állapot a kórházasdi. :(
